Fakitermelő Világbajnokság

Megvan az utánpótlás!

Az elmúlt évek sikeres versenyeihez mérten a szeptember 8. és 12. között megrendezett lengyelországi Fakitermelő Világbajnokságon is nagyszerűen teljesített a magyar sportfavágó válogatott. Répás Tamás remek szereplései után ezúttal is ifjúsági versenyzőnk, Szalai Dániel szállította az érmeket.

A WLC (World Logging Championship) rendszerében a fakitermelők öt versenyszámban, motorfűrészekkel indulnak. A gallyazás során harminc, speciálisan elhelyezett ágat kell levágni egy hat méter hosszú, vízszintes rönkről. A lánckímélő darabolás lényege, hogy a fűrészporba ágyazott rönkökről a versenyzők anélkül vágjanak le egy-egy korongot, hogy a fűrész a padlóba szaladna. A kombinált darabolás közben egy darabolón elhelyezett rönkről kétoldali vágással távolítanak el egy adott vastagságú korongot, a döntés versenyszámában úgy kell kidönteniük a kijelölt fát, hogy a célkaróhoz minél közelebb dőljön, a láncszerelés számban pedig a lehető legrövidebb idő alatt kell kicserélni a motorfűrész láncát és vezetőlemezét.

Közel volt a dobogó, de a Gerőcs János, Juhász István, Rittlinger Róbert alkotta felnőtt magyar csapat az összesített pontversenyben végül az 5. helyen végzett. Nem úgy a válogatott ifjúsági kerettagja, Szalai Dániel, aki először a döntés versenyszámban hozta el a bronzérmet, majd az összesített eredmények alapján is felállhatott a dobogó legalsó fokára.

Kattints és tudj meg többet az adott napi eseményről!

Timbersports Series ©

Országos Fakitermelő Versenysorozat

Fakitermelő Világbajnokság

Április

H K SZ Cs P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930

Május

H K SZ Cs P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Június

H K SZ Cs P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

TEKINTSE MEG
GALÉRIÁNKAT

#

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok